Mindent a vadászgörényekről

A vadászgörények elterjedése, tenyésztése és tartásának oka valószínűleg sokszínűségéből, kezelhetőségéből és az állat vadászatra alkalmas adottságából fakad. Eleinte talán a szőrméje miatt figyelt fel rá az ember, de a legkorábbi feljegyzések, illetve talált rajzok és leletek szerint az első görényeket már időszámításunk előtt 500 évvel háziasították.

Az évszádazok során készült jegyzetek szerint a vadászgörényt rendszeresen használták a vadászat során, többek között az üregi nyúl és kisebb testű vadon élő állatok kihajtása, leölése során. A vadászgörény igazi társként működött együtt az emberrel és a többi vadászathoz használt állattal. A vadászatra a zömök testfelépítésű, de fürge, erős vadászati ösztönökkel rendelkező, jellemzően hím egyedek voltak a legalkalmasabbak.

Ezeknek a hímeknek az ideális súlya általában 1 kg felett volt. A vadászatra használt görények verseny súlya, más néven vadász kondíció eltalálását, a megfelelően beállított táplálék adásával lehetett kialakítani. Ha az állat éhesen ment vadászni, akkor az elkapott zsákmányt megette a járatban és nem jött vissza a vadászhoz. Ha pedig túl volt etetve, akkor nem volt hajlandó vadászni. A megfelelő etetési arányt, a vadász vagy tenyésztő hosszú évek során tudta kitapasztalni, milyen mennyiségű táplálék szükséges a görények etetéséhez.

Évszázadokkal ezelőtt a vadászgörények több célú hasznosítását úgy használták ki, hogy az udvaroknál nem macskákkal, hanem a vadászathoz tenyésztett vadászgörényekkel tartották kordában a már akkor jelen lévő rágcsálók számát is. Mikor az emberek rájöttek, hogy a patkányok által terjesztett betegségek milyen kockázatott jelentenek rájuk, és a haszonállatok számára, még inkább előtérbe kerültek a vadászgörények.

A 14. századból már több olyan feljegyzést is találhatunk, ahol a vadászgörények tenyésztése és tartása igen elterjedt volt. A századok során nem csak az felsőbb körökben szerették házi kedvencként tartani, hanem a patkányok által terjesztett kórságok terjedésének megakadályozására is mindvégig használták. Amerikába a 15. századra terjedt el és mindmáig előszeretettel alkalmazzák patkányirtásra. Sokak számára a vadászgörény nem kedvelt állat, mivel összekeverik a nyesttel, nyuszttal és az okozott károkkal.

De a vadászgörényt sokan háziállatként is tartják. Míg a kezdetek kezdetén a vadászatra a nagyobb méretű hímek voltak alkalmazva, mára inkább a kisebb termetű fürge, de erős vadászati ösztönökkel rendelkező nőstények alkalmasabbak. A karcsú és hajlékony nőstény görények könnyebben mozognak a patkányok által kiépített szűk járatokban. Napjainkra átalakult a vadászgörénnyel történő patkányirtás kultúrája is, és nem a görényekre van bízva a patkányok elkapása, hanem a jól képzett vadászkutyák segítik az eredményes patkány mentesítést. Hazánkban a legelterjedtebb fajta a molnárgörény.

Ez valószínű onnan ered, hogy a molnárok voltak azok, akik a vad görényekkel próbálták a malmokban és a magtárakban a patkányokat irtani. A görényes patkányirtás jóval megelőzte a vegyszeres irtást, így érthetetlennek tűnik, hogy a 21. századra miért szorult feledésbe, ez a természetes rágcsálóirtási módszer.  A patkányok kiválóan tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez és az ember által készített rágcsálóirtó szerekhez is. Sok esetben megfigyelhető a rágcsálóknál az irtószerrel szembeni tolerancia, néhol rezisztencia. Célunk, hogy egy olyan természetes, akár bio módszernek is nevezhető eljárást alkalmazzunk, mely széles körben kínál megoldást a rágcsálók elleni védekezésben.