A patkányok és a pestis története
A patkányok számos betegség hordozói és okozói, ezért a velük való érintkezés komoly következményekkel járhat az egészségünkre. Ezeket a kórokozókat elsősorban az életkörülményeik miatt terjesztik, mivel szennyezett csatornahálózatokban, szeméttelepeken és hasonló helyeken élnek.
Ilyen betegség lehet a szalmonellózis, a hanta vírus vagy a pestis, melyek nagy része megtévesztő, leginkább a meghűlésre, egyszerű gyomorrontásra hasonlító tünetekkel jelentkezik, ezért is nehéz egyből rájuk következtetni.
Egy előző bejegyzésünkben részletesen írtunk a patkányok által terjesztett betegségekről, melyet érdemes elolvasni a továbblépés előtt. Ebben a cikkben viszont a pestis és a patkányok közös történetéről tudhatunk meg érdekességeket.
A pestis az emberiség történetében
A pestis esetében egy olyan fertőző betegségről van szó, amely már ősidők óta nagy méretű pusztítást okozott a lakosság körében. Kutatások során olyan régészeti elemekben is felfedeztek a jelenlétét, amelyek jóval az időszámításunk előtti időkre nyúlnak vissza (az i.e. 3000-4000 évekre), sőt még a Bibliában is sok helyen olvashatunk erről a betegségről.
Az első komoly pestis fertőzés valamikor a 6. századra tehető, amikor is a Bizánci birodalmat tizedelte meg ez a betegség, majd innen terjedt tovább a mediterrán térségbe és Ázsia irányába. Fő tettesként a hajókon utazó házi patkányokat okolták, amelyek bekerülve a zsúfolt és szerény higiéniájú városokba, nagyon elszaporodtak.
Az igazi pusztítást a fekete halálnak elnevezett 14. századi pestisjárvány jelentette Európában, hiszen a becslések szerint közel 25 millió ember veszítette életét benne, egyes településekben alig hagyva maga után életben valakit.
Ezt követte a nagy londoni pestisjárvány, ami a kb. 460000 lakosú városban 100000 ember életét követelte. Ezen nagy méretű pusztítások okai főleg a katasztrofális higiéniai állapotok voltak, a ritkán végzett tisztálkodás, a csatornahálózatok hiánya, de maga az orvostudomány is még gyerekcipőben járt.
Kutatások kimutatták, hogy a Selyemúton is terjedt a pestis, emellett Ázsiából Európába a tengeri utakon keresztül érkezett, így nem meglepő, hogy a világ kikötővárosai valóságos fertőzési gócpontokká váltak.
De tényleg a patkányok okolhatók a pestisért?
Az első kutatások azt mutatták ki, hogy mielőtt átterjedt volna az emberekre, a patkányok körében is pusztított a pestis. Ezt később a patkányokon élősködő bolhák adtak át az embereknek, vagy a rágcsálók a harapásuk során.
De 2017-ben, a technológiának köszönhetően a kutatók szimulálták a fekete halál pestisjárványt, és 3 lehetséges terjedési módot vettek figyelembe: a patkányok általi terjesztést, a levegőben való terjedést és az emberek által hordozott bolhákkal való fertőzést.
A kísérlet során a legtöbb városban az emberek ruháin utazó, illetve maguk az emberek által hordozott bolhák és kullancsok voltak felelősek a pestis terjedéséért. A tudósok úgy vélték, hogy a betegség túl gyorsan terjedt a patkányokkal történő terjedéshez. Ugyancsak a szakemberek véleménye szerint nincs elég régészeti bizonyíték arra, hogy valóban a patkányok okozták a pestisjárványokat.
Ettől függetlenül a patkányok máig nagyon sok fertőzésért és megbetegedésért felelősek, a takarmánykészletekben okozott károkról már nem is beszélve. A rágcsálóirtás olyan feladat, amelynek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, és érdemes szakember segítségét igénybe venni hozzá a tökéletes végeredmény eléréséért.